Történetek a Magánkórházból

KÖSZÖNET A SZŐKE CSALÁDTÓL

Kedves Róbert Kórház Szülészeti és Újszülött Osztálya!

Szeretnénk megköszönni a sok segítséget, amit 9 hónapon keresztül kaptunk a munkatársaiktól, ami a születés nagy napján és az azt követő három napban csúcsosodott ki.

Nagyon sok remek ember dolgozik a kórházban, akik mindent megtesznek azért, hogy a terhesség alatt, a szülés során és az azt követő napokban minden rendben menjen.

Kezdő szülőként nagyon sok hasznos információval és tanáccsal lettünk ellátva és emellett az ellátásunk is maximálisan biztosítva volt. A nyugodt környezet is hozzájárult ahhoz, hogy a távozásunk napján relatív nyugalommal hagytuk el a kórház biztonságot nyújtó falait és vágtunk bele az igazi nagybetűs életbe immáron 3 fős családdá bővülve.

Az alábbi kollégáknak szeretnénk megköszönni a profi közreműködésüket abban, hogy egy egészséges fiúnak adhatott életet feleségem.

Dr.Tekse István – Aki végig kisért minket a 9 hónap során és mindet megtett azért, hogy a terhesség és a szülés alatt is minden rendben legyen.

Keresztes Éva – A mindig mosolygós és csupa szív szonográfus, aki örömtelivé és megnyugtatóvá tette az összes ultrahangos vizsgálatunkat, még azután is, amikor más megijesztett minket.

Zachár Lászlóné Erika – Vele előszőr kórház bejáráson találkozhattunk és már akkor is kedves, barátságos és segítőkész hozzáállásával segített nekünk oldani az ismeretlentől való félelmünket. Később az újszülött osztályon láthattuk viszont a 3 napos bent létünk alatt, ahol már, mint kedves ismerős üdvözölt minket.

Dr. Vasvári Barbara az aneszteziológiai kivizsgálás során, míg Dr. Orbán Zsuzsanna a császármetszés alatt nyújtott hatalmas segítséget. Mindkettőjüktől nagyon sok tájékoztatást kaptunk a műtétről, amivel próbálták csökkenteni a műtét előtti és alatti félelmünket.

Kecskés Ildikó és Kowalné Bognár Mónika a műtét előkészítésekor, míg Kun Zoltán a műtét előtti és utáni munkájával segített minket.

Nagy segítséget nyújtottak a három napos lábadozás alatt Máthéné Sarok Éva, Peller Éva Vancsik Edina szülésznők, akiknek végig az volt a céljuk, hogy a szülés után lábadozó kismamának a legjobb ellátást biztosítsák.

Ugyan ezt a törődést és gondoskodást kaptuk meg a Csecsemő- és gyermekápolónőktől: Darányi Mártától, Werner Katalintól, Metzger Zsuzsannától és nem utolsó sorban Dr. Kovács Éva Gyermekgyógyász főorvostól, aki a mi kis újszülöttünknek adta meg a kellő orvosi ellátást.
Sajnos tudjuk, hogy egy két nevet nem tudtunk felsorolni, akik szintén közreműködtek az ellátásunkban, de természetesen nekik is hálásak vagyunk.
Üdvözlettel: Szőke Család (2017.09.06. Szőke Zsolt)

Tovább a cikkhez

BEKUKKANTOK 2. – CSÁSZÁRMETSZÉSEN JÁRTAM

…felsírt, és tudtam, hogy ezt kár lett volna kihagyni.

Mivel az első rész után többen szerettek volna a császármetszésről élménybeszámolót olvasni, gondoltam miért is ne! Felhívtam Tekse doktort, aki azonnal mondott is egy időpontot. Nagyon izgultam, hiszen tudtam, hogy ez nem egy monitoron keresztül figyelős-laparoszkópos, hanem egy igazi, szikét használós-vérzős beavatkozás lesz.

Miután beszéltem a doktor úrral, felhívtam a Kismamát is, nem bánja-e, hogy ebbe a rettentő intim szituációba betolakodik egy fényképezővel felszerelt valaki, akit nem is ismer. Neki köszönhetem, hogy részt vehettem életem egyik legszebb élményében. Ebben a történetben Ő a főszereplő, valamint az az édes Kisbaba, akinek világrajöttét megörökíthettem. Természetesen nem feledkezem meg Apukáról sem, aki ott ült és végig fogta Kedvese kezét.

Szóval nagyon izgultam! Eközben arra gondoltam, hogy most fog eldőlni: alkalmas lettem volna orvosnak vagy nem. Ha ezt kibírom, utána jöhet bármi! Bemosakodtunk, beöltöztünk, majd odatettek engem közvetlenül Tekse doktor mellé, hogy biztosan jó közel legyek az eseményekhez és mindent lássak. Szemben Dr. Lőkös Béla állt, mellette pedig Kis Szilvia, aki hihetetlen minőségben dolgozott az orvosok keze alá. Előkészített, csippentett, adott, elvett, megint adott, kidobott. Fantasztikus volt látni ezt az összhangot. Nem is kellett semmire szóval megkérni, mert már ott volt a következő eszköz a kezében arra várva, hogy végre odaadhassa az orvosnak.

Az Anyuka készen állt: az epidurális érzéstelenítés hatott, ponyvák feltéve, szükséges területek leragasztva. Megtörtént az első bemetszés. Egy pillanatra megállt a vérkeringésem. Majd elindult újra. Ettől a pillanattól kezdve nem tudtam az érzéseimre figyelni a döbbenettől! Ne tessék félreérteni, nem attól a “rossz döbbenettől”, amit nem szeretünk. Attól a fajta döbbenettől, amikor az ember csak áll, tátva a szája (még jó, hogy a maszk alatt nem látszott), pislogni sem pislog, csak néz és legszívesebben sose hagyná abba a nézést, mert annyira érdekfeszítő és gyönyörű, ami történik.

Szilvi egyszer csak odahajolt hozzám és helyzetjelentést adott, hogy éppen mit láthatok. Láttam egy igazi emberi hasizmot! Közelről! Szerinte a legszebb dolog az ember belsejében az ínszalag, mert annak ilyen szép gyöngyház színe van. Elgondolkodtam rajta, hogy ez milyen különös dolog! Szoktunk ilyet mondani egymásnak, hogy “olyan szép az ínszalagod”? Szerintem nem igazán. Pedig megtehetnénk! Az ember belülről is szép, csak az nincs annyira szem előtt, így általában megfeledkezünk róla.

Aztán tovább haladtunk a folyamatban. Közeledett a nagy pillanat, szóval hátraugrottam és kezembe vettem a fényképezőt. Egyszer csak meghallottam valamit: a kisbaba felsírt! Az a kisbaba, aki 5 másodperccel ezelőtt még a mamája puha, meleg, biztonságot adó pocakjában volt, felsírt és az egész világ tudtára adta, hogy Ő is itt van! Egy gyönyörű maszatos kicsi ember került elő, aki olyan határozottan mondta el a véleményét arról, hogy kiszedték Őt az otthonából. Nem győztem kattintgatni a fényképezőt. Minden pillanatot akartam erről a csodáról!

Tekse doktor felemelte, hogy mindenki megcsodálhassa az új Életet, majd gyorsan átadta a csecsemős nővérnek, Tamásné Garay Marcsinak. Marcsi már vitte is a babát kifelé, hogy kicsit megtisztogassák, felöltöztessék. Nagyon hamar vissza is jött vele, hogy Anyuka arca mellett hallhassa azt a megnyugtató hangot, amelyet már 9 hónapja ismer.

Az esemény után még beszélgettem kicsit Tekse doktorral. Mivel még teljesen tapasztalatlan vagyok ezen a területen, volt néhány kérdésem. Az érdekelt első sorban, hogy mi a helyzet a tejelválasztással. Eddigi tudásom alapján azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy a mama tudja anyatejjel táplálni a gyermekét, kell, hogy végigmenjen a “természetes” szülés folyamatán (amikor önmagától elindul a hüvelyi szülés, elfolyik a magzatvíz, jönnek a fájások, hormonváltozások történnek stb.). Kérdem én: honnan tudja a tej, hogy péntek reggel 10-kor már jönni kell, mert 8-kor megtörtént a császármetszés? Kiderült, hogy ez nem befolyásolja a táplálási módot. A császármetszésen átesett anyukák ugyanúgy képesek anyatejjel táplálni a babát, mint bármelyik másik anyuka. A szervezet egyszerűen már tudja, hogy itt az ideje.

A fő tanulság számomra az volt, hogy a császáros születés ugyanolyan szép lehet, mint a hüvelyi szülés – bár még nincs viszonyítási alapom, de ki tudja, hova kukkantok be legközelebb ;). Mindegy is, milyen módon, a lényeg úgyis a születés maga!

Születés Videó

Szerző: Kovács Kinga

Tovább a cikkhez

Most kapom vissza az életemet- egy gátsérülés története

Egy reggel arra ébred, hogy már nem ura a testének. A korábban irányítás alatt tartott életfunkció kiszámíthatatlanul jelentkezik. Egészen pontosan a székletét képtelen visszatartani.

Történik mindez élete legszebb időszakában. Az édes álomból gyorsan rémálommá válnak a mindennapok.

Kovács Krisztina hosszú várakozás után 2016 karácsonyakor végre megélhette sok nő legnagyobb vágyát, a szülés csodáját. A 37 éves mama egy gyönyörű kisfiúnak adott életet. A szülés a legnagyobb rendben zajlott egészen a kitolási szak végéig, amikor egy szokatlan és kissé fájdalmas érzést tapasztalt a hüvely tájékán. Bár a baba nem volt óriási, és kifejezetten nyugodtan és megfontoltan haladt át a szülőcsatornán a világ felé, minden védelem ellenére a gát megrepedt. Mivel ez a sérülés sokszor előfordul, senki nem idegeskedett. A szülészorvos alaposan megvizsgálta, majd néhány öltéssel összevarrta a szakadást. Krisztina pár nap múlva boldogan hazamehetett a kicsivel. Alig telt el azonban néhány hét, amikor a reggeli székelési inger után megdöbbenve tapasztalta, hogy nem jut el a toalettig. Arra persze felkészítették, hogy szülés után egy rövid ideig inkontinencia jelentkezhet, de hogy a kicsit hígabb székletet már nem tudja bent tartani biztosan el sem hiszi, ha nem vele történik meg.

A legelején még nem ijedtem meg. - emlékszik vissza a csinos kismama. Elég furcsa volt, hogy bélgázok anélkül távoznak belőlem, hogy képes lennék tudatosan irányítani, de ezt még betudtam az elsőfokú gátsérülésemnek. Amikor azonban már hatalmas foltokat hagytam a szőnyegen, úgy éreztem: itt a világvége. A szülés után emésztési gondjaim lettek, eléggé felpuffadt a hasam, így a legváratlanabb pillanatban jöttek-mentek a szelek. Kínos helyzetek alakultak ki. Bár vendégeket nem fogadtunk, a szűk család időnként csak meg látogatott bennünket. Kerestem a menekülő útvonalakat a lakásban, ha például az anyósom nálunk volt. Elég abszurd lehetett, amikor hirtelen felpattantam, kicsaptam az ajtót, hogy elég gyorsan kiérjek az előszobába, de még így is sokszor erőteljesebb volt a bélszag a megszokott tejszagnál.

Az orvosa mivel nyugtatta?

Semmivel. Rám nézett, s szomorúan mondta, hogy gyakorlatilag eltűnt a gátam. Ő is értetlenül állt a dolog előtt, hiszen semmi nem indokolta ezt. Egy rapid szülésnél előfordulhat, hogy teljesen végig szakadt a gát, s annak lehetnek ilyen következményei. Nálam azonban igazán lassú volt a vajúdás, és egy viszonylag apró gátrepedés történt csak, aminek szépen kellett volna gyógyulnia. A gátam azonban valamiért úgy döntött, hogy befelé és felfelé gyógyul, magával rántva a végbél záróizmomat. Szerencsére a nőgyógyászom teljesen partner volt a probléma mielőbbi megoldásában, és keresni kezdte a számomra megfelelő orvost.

Jaj, csak sipoly ne legyen!

Közben persze telt az idő, s a legdurvább rémépek sejlettek fel. Az éjszakáimat az internet előtt töltöttem, s mindent elolvastam, amit csak találtam. A legrémisztőbb az volt, hogy a gátsérülésből sipoly is kialakulhat, amikor is teljes átjárhatóság alakul ki a hüvely és a végbél között, tehát onnan is jön a széklet. Ettől már teljesen kiborultam. Abba már némileg belenyugodtam, hogy ki sem tudok mozdulni a lakásból. S nagyon nehezen, de birkóztam azzal a helyzettel is, hogy miközben kirohanok a vécére, a baba sír a szobában, s azt sem tudom, hová kapjak. Ám abba még belegondolni is rettenetes volt, hogy akaratomon kívül a hüvelyemből is folyhat a bélsár. Egyfolytában drukkoltam, hogy idáig ne jussak el.

Hány orvos vizsgálta mindeközben?

Sok orvosnál jártunk, mire a legjobb szakemberhez eljutottam. A nőgyógyászom elsőszőr egy sebész kollégájának mutatta meg a problémámat. Ő széttárta a kezét, mondta, hogy nem tud segíteni. Akkor felkerestük az általa javasolt orvost, aki azonnal megállapította, hogy ez a sérülés proktológusért kiállt. Ezután felkerestük Dr Novák András koloproktológust, aki közölte, ha nem kezelik idejében a végbél záróizom problémámat, pár éven belül semmilyen székletet nem leszek képes tartani. Majd egy papírra felírat Dr Willner Péter sebész főorvos nevét, s hozzátette: ő a legjobb ezen a területen, azonnal menjek el hozzá.

Willner doktor nem kertelt!

Szerencsémre azonnal kaptam időpontot a főorvoshoz, így a szülés után három hónappal már eljutottam a legjobb szakemberhez. A nőgyógyászom ide is elkisért. Willner doktor manuálisan és ultrahanggal is nagyon alaposan megvizsgált. Majd rám nézett, és higgadtan azt mondta: ez egy súlyos helyzet, csak a gyors műtét tud segíteni, de nem tudja előre, hogy mit talál odabent. Leírta a műtétet, azt, hogy előtte stómát kell végezni, amikoris megnyitják a hasfalat, s odavezetik ki a vastagbelet, hogy egy zacskóba távozzon a széklet. Ezután következik egy hosszabb operáció, amikor elvégzi a gátrekonstruciót. Ha minden jól megy, pár hónap múlva visszazárják a stómát. Teljesen összeomlottam, csak néztem magam elé, aztán a váróban elkezdtem zokogni. A nőgyógyászom fogta a vállam, s közben nyugtatott, hogy most már minden jól alakul, hiszen a legjobb kezekbe kerültem, de én csak arra gondoltam, hogyan fogom mindezt megélni.

0138_rkportrek_2017_4nap_nnfoto.jpg

Volt még ilyen mélypontja a betegség kezelése során?

Többször is. Bár rengeteget segített a férjem, s a kisfiam is csodásan növekedett, egyszerűen nem tudtam feldolgozni, hogy beteg vagyok. Soha nem volt még igazán egészségügyi problémám. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor vettem be addig gyógyszert, s egyszer csak kiderül, hogy több komoly műtéten kell átesnem. Ijesztő volt megélni. Pár nappal a stóma műtét előtt volt a legnagyobb mélypontom. Úgy éreztem, egyszerűen nem akarom ezt az egészet. Mindenki csendesített. Aztán amikor a műtét előtti napot bepelenkázva töltöttem, s egyfolytában rohangáltam a vécé és a tusoló között, mert a hashajtó hatására folyamatosan jött belőlem a salakanyag, rájöttem: így nem lehet élni! Muszáj végigcsinálnom!

Emlékszik a műtétekre?

A stómát altatásban csinálta Novák doktor. A gátrekonstrukciót azonban epidurális érzéstelenítéssel végezték, így átéltem minden percét. Willner doktor nyugalma és kedvessége viszont engem is megnyugtatott. A nőgyógyászom is bent lehetett, ez is nagyon jól esett. Úgy másfél óráig tartott a beavatkozás, az altatóorvos végig fogta a fejem, s beszélt hozzám. Egy pillanatig sem volt bennem kétség, hogy rendben zajlik a műtét. Másnap kaptam egy nagy gézpárnát a fenekemre, alul mindenhonnan csövek lógtak belőlem, alig tudtam ülni. Majd pár nap múlva hazaengedtek.

Tudom, minden jól alakul!

Három hónap telt el a műtét óta, s napról napra érzem: egyre jobban vagyok ott alul. Willner doktor a műtét után hetente vizsgált, hogy biztosan jól gyógyuljak. Tanácsára elkezdtem az intimtornát, hogy kellően megerősödjenek a fenék- és gátizmaim. Ősszel lesz a stóma visszazárása, aztán teljesen visszaáll a világ rendje nálam. El sem tudom képzelni, hogy mi lett volna, ha nem kerülök időben a megfelelő szakemberhez. A végbél problémákról senki nem mer beszélni, inkább viseli az egyre jobban elhatalmasodó következményeit. Az indokolatlan szégyenérzet sajnos megbénítja a szülés után a gát és a végbél záróizom sérüléstől szenvedő nőket is. A legfontosabb üzenet azonban számukra: MINÉL HAMARABB KERESSÉK FEL A LEGJOBB PROKTOLÓGUST, S NE FÉLJENEK A REKONSTRUCIÓS BEAVATKOZÁSTÓL!

 

Írta: Sándor Kata

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tovább a cikkhez

Rosszcsont Gidáink

Tele van az internet jobbnál jobb csintalan gyermekfotókkal. Sikerült nekünk is összeállítani egy ilyen képsorozatot, melyben a mi kis Gidáink szerepelnek.

  1. A nagytesó felöltöztette kisöccsét, míg anyukájuk a többi testvérüket fürdette.

 20476396_10210152951356391_1077102199404537504_n.jpg

  1. Rajzolj szépen amíg anya kitereget"

 20525755_1431622946881117_1572654730013103673_n.jpg

 

  1. „Anya is így szokta valahogy...”

 20645129_1527027930674051_3205151557330943735_o.jpg

 

 4. „Látsz rajtam valami furát???”

 20545472_1527029434007234_4674292311400833680_o.jpg

 5. „Az iszaptól szép lesz a bőröm”

20507738_1423429437694944_115759252764699592_o.jpg

 6. „Az a bizonyos 5 perc csend...”

 20526116_10209176294435444_9009585145699626112_n.jpg

 7. „Pocsolyázás után”

 20597345_1425277480855176_6112635240961441878_n.jpg 

  1. „Lábevés című mutatvány”

 
20615838_1456912854344231_5477353459614796537_o.jpg

 

  1. „Még nem vagyok elég sáros”

 20545369_1179635315474777_7416501328200866823_o.jpg

  

  1. „A legfontosabb már a bőröndben van!”

 20479683_1179636928807949_6940263312161401426_n.jpg

11. "Anya nézd mit csinálok!"

img_0827.JPG

 

 

 

 

 

 

Tovább a cikkhez

Mi van a műtőajtók mögött?

Kovács Kinga vagyok, marketing asszisztens. Egy sorozatot indítok „bekukkantok…” címmel. Most egy műtéten jártam. 

Mint minden laikust, engem is mindig izgatott a kérdés, hogy mi van a műtőajtók mögött. A kórházas sorozatok drámai jelenetei, a berendezések misztikus sokasága és különlegessége vonzott is, félelmet is keltett… Gondoltam, végére járok ennek a dolognak. Bemegyek egy műtétre.

Egész este izgultam, hogy mi lesz velem másnap, mi lesz, ha megérzem a műtő steril szagát és meglátom a sok vért. Képzeletem már-már horrorfilmmé vált, melyben az operáló orvos könyörtelenül szabdalja a szerencsétlen epét, majd vér fröccsen az arcunkra és beteríti az egész szobát is.

Reggel nem bírtam enni, annyira izgultam, de azért muszáj volt, hogy legalább az éhség miatt ne ájuljak el. Mikor megérkeztem az egész stáb már beöltözve, bemosakodva várta a műtét kezdetét. Engem is gyorsan beinvitáltak. Felvettem az előírásnak megfelelő sterilitást biztosító szerelést, majd jó alaposan megmostam a kezem.

A műtőben a kollégák már szinte teljesen készen álltak. Öt kék ruhába öltözött, maszkos, gumikesztyűs, steril ember állt velem szemben. Engem beállítottak a fal mellé, itt nem voltam annyira útban. Az egyik műtős kollégának szóltam, hogy majd néha nézzen már rá az arcomra és, ha nagyon zöld vagyok, ültessen le.

Egyszer csak nyílt az automata ajtó és megjelent a műtét főszereplője hordágyon, gondosan betakargatva, a páciens. Szükség is volt a takarókra, mert a műtőben kifejezetten hűvös volt. Feltételezésemet, miszerint az erős hűtésre azért van szükség, hogy a baktériumok ne érezzék elég jól magukat ott, a kollégák megerősítették. Az, csak egy további előny, hogy a jó, réteges műtősruha -köpeny kombó nem éppen lenge öltözet.

Átfektették a műtőasztalra és megkezdődött az aneszteziológiai „ellátás”. Dr. Veres Viktória, az altatóorvos egy pillanat alatt mély álomba küldte a kedves hölgyet, majd megjelent Willner doktor, készen állva arra, hogy megfossza páciensét az epehólyagjától.

Gondosan lefertőtlenítette az érintett területet, majd elkezdte az operációt. Itt világossá vált, hogy ez egy laparoszkópiás műtét lesz, szóval szerencsére nem fog fröcsögni semmilyen vér. Egy kicsit megnyugodtam. Négy kis lyukat szúrtak a hasba, s ezeken keresztül dolgozott a sebész. Innentől kezdve már csak a monitort figyeltem, s azt, hogy mit vesz odabent a kamera. Néha kaptam egy kis információt a kollégáktól, hogy mi is történik. Ez nagyon jó volt.

mutet1.jpg

Soha életemben nem láttam ilyen szögből a belső szerveket. Rendkívül érdekes és új élmény volt, ugyanakkor kellően távolságtartó is, hiszen a monitoron nézni valamit nem ugyanolyan, mint élesben. Mondhatjuk azt, hogy első élménynek pont elég.

Nem tudom mennyi idő telt el, de öt percnek tűnt az egész művelet. Willner doktor hihetetlen magabiztossággal mozgatta az orvosi eszközöket. Rengeteg kérdés merült fel bennem közben, de a legjobban ez izgatott: „honnan tudja, hogy az epehólyagját vette-e ki?” A máj teljesen felismerhető volt számomra, de azon kívül egy egybefüggő hálózat volt az egész belső tér. Aztán még az jutott eszembe, hogy mi lesz most ezzel az emberrel az epehólyagja nélkül? Nem véletlenül van epehólyagunk, biztosan hiányozni fog ebből az összetett rendszerből, amit a testünknek nevezünk. Willner doktor egy rövid válasszal megnyugtatott: nem lesz vele semmi, hiszen a májban termelődő epe ugyanolyan mennyiségben fog a bélbe kerülni, mint eddig.

Ezek a kérdések nem epehólyag-specifikusak. Bármilyen másik műtétnél is felmerültek volna bennem, s ha az orvosi egyetemre jártam volna, valószínűleg meg is tudnám válaszolni őket.

Befejeződött az operáció. Se könyörtelen szabdalás, se vérfröcsögés, csak néhány határozott mozdulat és kész is volt. Az ember itt biztos kezekben van. Ezek után bármikor befeküdnék, ha szükség lenne rá. Hiszen az ember talán nem is a műtéttől fél, hanem a bizonytalanságtól. Attól, hogy nem tudja mi vár rá odabent. Én már tudom: a gyógyulás felé vezető út van a műtőajtók mögött.

Nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a csapatmunkában: Willner doktor operált, én pedig nem ájultam el.

 

img_8196_2.JPG

Írjátok meg, legközelebb hova kukkantsak be!

Tovább a cikkhez

Semmelweis-nap

Semmelweis-nap a Róbert Károly Magánkórházban

A budapesti Szent Rókus kórház folyosója különös hangulatot áraszt. A falak vastagsága, az ódon boltívek látványa egy régi világot idéz. És amint meglátjuk az emléktáblát, már meg is jelennek a sokszor látott Semmelweis-film kockái, az ezernyolcszázas évek különös kórházi képei, a puritán környezet, az orvoslás akkori relikviái, környezete. Ismerjük a történetet…

Tovább a cikkhez

Köszönet

Minden évben eljön a nap amikor..... 

Az édesanya a gyermeke születésnapja alkalmával akaratlanul is
visszagondol a várandósság időszakára, és a baba születésére. Lehet,
ez az időszak nem mindenkinek szép, vagy nem jó visszaemlékezni.
Legifjabb gyermekünk, Lackó immár két éves. Nálam is előjönnek a szép
emlékek.  Nekem ezt az időszakot a Róbert Károly Kórház, kiemelve
Herczeg Szabolcs doktor urat, kedvenc szülésznőimet, Kovácsné Bognár Katalint és Czemmel Franciskát, akik több szülésünknél is ott voltak, széppé varázsolta.

Még az egyébként utálatos labor is, ahol az embert össze-vissza böködik, jó emlék tud lenni, köszönhetően Kresznerits Juditnak, a vérvételi asszisztensnek, aki fantasztikusan koordinálja és logisztikázza a laborra várókat, hogy az a legrövidebb idő alatt lemenjen. 


Igen, a Kórház. Mint egy ifjú nagybácsi, aki velünk együtt
fejlődik, változik. Minden szülésnél más arcát mutatta. Ahogy bővült a
családom, úgy bővült az épület is.
-2008-ban Lehelnél még a kezdeti felújítás

-5évvel később Hangánál már egy több helyszínes szülőszoba volt a meglepetés.

-Két évvel ezelőtt Lackónál, az éppen bővülés miatt kialakított kis
szülőszoba várt rám, ahova éppen egy pár napja költözött le a
szülészet. Annak ellenére, hogy még nekik is új volt minden, és nem
mindig rutinosan nyúltak oda az eszközökért, mert nem a megszokott
helyen volt,  a legjobb ellátásra törekedtek.
-Most is új helyzetbe megyünk, az új szülőszoba, ahol majd a mostani
várandósságból Jázmin látja meg a napvilágot.

De az is szép emlék számomra, mikor a 6. gyermekünk, Borbolya, a kórház bejáratánál látta meg a napvilágot. A szülésznők a férjem pánikmentes helyzetmegoldó készségéért tiszteletbeli szülésznőnek nevezték ki.

Az ember életében sajnos vannak rossz pillanatok is, gondolok az elvesztett kisbabánkra. De akkor is Dr. Herczeg Szabolcs szavai a nehéz helyzetben megnyugvást, elengedést és lelket gyógyítóan hatottak ránk.

Mindezeken túl ez egy olyan hely, ahol a babák nem csak megszületnek, hanem egy családba érkeznek.
-Nem okoz gondot, ha az apuka ott lábatlankodik.
-A szülés után a nagy ágyban már a szülőszobán összebújnak
-Nem baj, ha  egész gyereksereg érkezik látogatóban a pici babához, anyukához.

Most, Jázmin, a 957-es érkezésére várva egy kis játék a számokkal:
-Ő a 9. baba
-egyben az 5. Róbert Gida
-valamit a 7. közös szülésünk Herczeg doktorral az eltöltött másfél évtizedben.

Ezúton szeretnénk megerősíteni, hogy mennyire elismerjük, és hálásan
köszönjük a lelkes, kedves, gondoskodó ellátását. Nem csak a
terhesgondozást, hanem a  szülések alkalmával mindig készenlétben álló
orvost, és bizonyított profizmusát.
 

 

Mózes-Horváth Ingrid és Ákos

Tovább a cikkhez

Vélemény

Kedves Róbert Kórház!

Lina és Tomi nevében is nagyon köszönjük az elmúlt egy évet!

Köszönjük a profizmust, hogy mindig minden akkor és úgy történt, ahogy azt megbeszéltük, köszönjük a nyugalmat, ahogy a legkritikusabb helyzeteken is átsegítettek, és köszönjük a szeretetet, amit minden ott töltött nap minden percében az ott dolgozóktól kaptunk!

Kovács Lina
Kovács Tamás
Hegedüs Katalin
Kovács Balázs

Tovább a cikkhez

„Mindig tudtam, mit akarok és mit miért csinálok” 

"Mindig tudtam mit akarok, és mit miért csinálok"

 

A férfiak nagy része úgy vall magáról, nem vagyok orvoshoz járó típus. Talán azzal, hogy gyerekkoruk óta mondogatják nekik, ejnye, ez katonadolog, és azt is, hogy a fiúk nem sírnak, azt is megtanítják nekik, hogy ne csak az érzelmeket, a fizikai fájdalmat se mutassák ki, tűrjék, vagy egyszerűen ne vegyenek róla tudomást.

Így aztán egy krónikus hátfájással vagy derékbántalommal évekig kínlódnak, ahelyett, hogy alaposan kivizsgáltatnák magukat, nem beszélve arról, meddig kell győzködni sokukat, míg elmennek prosztata vizsgálatra. Hogy hányan mennek önként proktológushoz, fogalmam sincs, úgy hiszem, nagyon kevesen. Hiszen a végbél, a széklet és az ürítés olyan téma, amiről a legritkább esetben ejtünk szót.

Pedig nincs ezen semmi szégyellnivaló. Szerencsére így gondolja Zsupos Imre is. „Szívesen elmesélem a történetem, mert ha néhány emberen segítek, ha másnak nem kell azt a hosszú utat végigjárni, amit én kénytelen voltam, már jó! Az emberek nem beszélnek ezekről a dolgokról, ezekről a problémákról. Szégyellik. Ezért beszélek helyettük én. Húszból öt embernek van problémája, tünetei, de hallgatnak róla. És ami rosszabb: nem mennek a problémájukkal orvoshoz. Pedig nem kell szemérmeskedni, és nem érdemes azt gondolni, ha elmegyek vécére és van egy kis vér, akkor az semmiség, majd elmúlik magától. Lehet, hogy az egy aranyér, de lehet, hogy komolyabb a baj és az nem múlik el magától.”

Imre 39 éves, Hajdúböszörményben él, hatéves ikerlányok édesapja. Hét évig tartó kálváriája 2016 októberében ért véget, vagy ahogy ő fogalmaz, újra szabad.

2009 nyarán kezdődött minden. Imrének fájdalmai voltak. Fájt a feneke, a végbél környéke. Két hét múlva úgy döntött, orvoshoz fordul. A debreceni orvos, akit felkeresett azt mondta, aranyere van, kúpot és kenőcsöt írt fel. De a fájdalom nem múlt. Ezt az orvost két másik doktor követte, mindkettőnek ugyanez volt a diagnózisa, telt az idő, elmúlt a nyár, aztán az ősz és Imrének még mindig fájdalmai voltak. Már nem tudott ülni sem. Ekkor baráti ajánlásra egy székesfehérvári orvoshoz fordult, aki fekélyt állapított meg és beutalta tükrözésre, hogy kizárják a Crohn-betegséget. Imre a tükrözés után rosszul lett. Vért vettek tőle, majd azonnal visszarendelték a kórházba, a véreredmények ugyanis komoly gyulladást mutattak ki a szervezetében. Visszarendelték a kórházba, ahol egy vizsgálat során megállapították, hogy a rosszullétet az okozta, hogy egy tályogból szivárogni kezdett a váladék. Még aznap éjjel megműtötték, a tályogból egy liter váladék ürült. Imre másnap reggel fellélegzett, megszűnt a feszítő érzés, a fájdalom.

Akkor még nem sejtette, hogy ez nem a tortúra vége, hanem az eleje. A tályogból ugyanis visszamaradt egy végbélsipoly, amit le kellett zárni. Ez újabb műtétet jelentett. Imre székesfehérvári orvosa végezte el a beavatkozást, de a kontrollvizsgálat után az orvos nem gyógyulásról beszélt, hanem bonyolult problémáról és Imre kezébe nyomott egy cetlit, rajta egy névvel: Dr. Willner-Haring Péter.

Imre felkereste a budapesti specialistát. 2010 nyarán találkoztak és a főorvos „menteni kezdte a menthetőt”. „Már az első találkozásunkkor megnyugodtam – meséli Imre – a Doktor Úron és az asszisztensén, Krajcsik Editen is látszott a szakértelem, a gyakorlat és a türelem. Persze ekkor még egyikünk sem sejtette, hogy hatéves kapcsolat kezdődik és szinte családtagnak számítok majd!” – nevet majd sóhajt – „Ott kellett volna kezdenem és akkor megúsztam volna egy vagy két beavatkozással. De így háromhavonta volt műtétem, mert a sipoly nem gyógyult. Volt, hogy bezárult, de újra és újra váladékozni kezdett. Ez amúgy is nehezen gyógyul, mert a széklet folyamatosan szennyezi a sebet, hiába tisztítják, fertőtlenítik.”

A doktor úr először óvatosan, aztán, ahogy telt az idő és nem gyógyult a sipoly egyre bátrabban beszélt arról, hogy szükség lenne egy beavatkozásra, ami tehermentesíti a végbelet. Ez pedig nem más, mint a sztóma. „Nagyon féltem tőle és nem tudtam róla semmit, csak azt, hogy kik viselik. Mikor rákerestem a neten és tájékozódtam, nemet mondtam rá. De pár műtéttel később, 2014-ben én kértem Willner doktort, hogy csináljuk meg a sztómát, mert meg akarok gyógyulni. Biztos? – kérdezte a doki. Igen, biztos – feleltem. Bíztam az orvosomban, magamban és a Jóistenben. Arra gondoltam, ha ez kell ahhoz, hogy meggyógyuljak, akkor legyen.” 

Imrét Veszprémben műtötte Dr. Mohos Elemér. A műtét remekül sikerült. „Azt kérdezted az előbb, volt-e mélypontom a hat év alatt. Ott, Veszprémben, a műtét előtti este volt. Négy sztómás beteggel feküdtem egy kórteremben. Testközelből látni, milyen ez, mivel jár, más volt, mint elképzelni. Elbizonytalanodtam és megijedtem. De Gyuri bácsi, az egyik betegtársam odajött hozzám, mert látta rajtam, min megyek keresztül. Elmondta, hogy fejben legyek erős és mindig tartsam szem előtt, hogy miért vállalkoztam erre. Tudjam, hogy miért csinálom, hogy miért vállalkoztam erre. És akkor nem lesz probléma. Köszönöm neki. Én az életemben mindig tudtam, hogy mit akarok, hogy mit miért csinálok. Meg akartam gyógyulni. Tudtam, hogy a sztóma nem végleges. Persze azt akkor még nem tudtam, hogy a tervezett pár hónapból két és fél év lesz – miért is ment volna könnyedén? – de talán az a szerencse, hogy akaratos vagyok. Mindig előre kell nézni.” 

 

 A sztóma műtét után voltak még beavatkozások és egy plasztikai műtét is, az utolsó sipoly műtét 2016 tavaszán. 2016 októberében pedig megvolt a sztómazáró műtét. Mire idáig jutunk, fesztelenül és vigyorogva kavargatom a kávémat.

Te hihetetlen vagy, rázom a fejem és elmesélem, valami egész másra számítottam. Egészen pontosan bevallom, hogy kissé tartottam ettől a találkozástól. Azt gondoltam, hogy egy súlyos, érzelmektől terhes beszélgetésben lesz részem. Arra gondoltam, hogy egy megtört férfi elszorult torokkal és visszafojtott könnyekkel mesél nekem arról, mi mindent áll ki hét év alatt, mit szenvedett. Ehelyett viháncolva isszuk a hosszú kávét, sőt, hangosan röhögünk, amikor olyanokat mondok neki, hogy „úristen, Imre, te jól nézel ki, úgy értem, te egy jó pasi vagy és nem úgy nézel ki, mint akit hét éven át műtöttek!”

"Én nem éreztem ez idő alatt magam betegnek. Inkább kényelmetlenségnek mondanám. Igen, a sztómát is. Mindig az adott állapotot, az adott helyzetet igyekeztem a lehető legjobban megismerni. A sipoly – legyint – az olyan, hogy azzal tudsz jönni-menni. A sztóma a durvább dolog. De én azzal is sportoltam, lovagoltam, jöttem-mentem. Addig-addig kísérleteztem, próbálgattam, míg nem jöttem, hogy a legkényelmesebb, hogyan lehet vele leginkább élni. Aki nem tudta, nem mondta meg, hogy nekem sztómám van. Vittem sztómával fürdőbe a lányokat is, lementem a terembe is. Szerintem az a titok, hogy nem szabad azt hinni, vége a világnak. Persze nekem könnyebb volt a helyzetem, hiszen tudtam, hogy ideiglenes az állapotom, de azt is el tudtam volna fogadni, hogy az egész életemet így éljem le. Úgy fogtam fel minden percet, hogy ez egy állapot. És el fog múlni. Semmit nem szabad sorscsapásként megélni, felfogni. Pedig a hat év alatt volt, hogy a doki se hitte volna, hogy belőlem lesz valami. Nem szabad hagyni, hogy a betegség kizökkentsen minket abból a ritmusból, amiben élünk. Nem uralkodhat felettünk.”

 

Aztán arról beszél, hogy sok embert világosított már fel arról, sem aranyeret, sem a vécézéskor jelentkező vérzést, egyéb fájdalmat nem szabad elhanyagolni. Volt, hogy az edzőtársát vitte magával Budapestre: ő kontrollra ment, a haver meg a proktológushoz, vizsgálatra. Mert Imre mondta neki, hogy a proktológus nem ciki, nem szabad szégyellni, nem szabad várni, nem az idő gyógyít, hanem az orvos. És fontos, hogy egyből jó kezekbe kerüljenek a betegek. Szívesen beszél a betegségéről, volt, hogy Willner doktor megadta Imre számát egy másik betegének, hogy lelket öntsön belé.  Fel sem merült benne, hogy név nélkül jelenjen meg az interjú, névvel, arccal vállalja magát és arra biztat mindenkit, győzze le a szemérmességét, feledje el azt, hogy bármit a testünkkel kapcsolatban szégyellni kell, forduljunk orvoshoz és sose adjuk fel. 

Szerző: Hódos Hajnalka

 

Tovább a cikkhez

Az életünk a Kisfiúnkkal lett teljes

Kedves Róbert Károly Magánkórház, Kedves Nyéki Boldizsár doktor Úr!

Közel 1.5 évig jártunk Önökhöz, illetve a doktor úrhoz. 2 inszemináció és 2 lombik után tavaly májusban a Feleségem méhében megfogant a Kisfiúnk.

Hatalmas örömöt és boldogságot éreztünk akkor is, bár alig fogtuk fel, annyira hihetetlen volt.

Önök, élen Nyéki doktor úrral mindvégig biztatták és bátorítottak minket. Nem tudunk elég hálásak lenni, hiszen az életünk a Kisfiúnkkal lett teljes.

Ezúton szeretnénk megköszönni Önöknek, Nyéki doktor úrnak azt az a mindvégig emberi hozzáállást, a gondoskodást, figyelmet, KEDVESSÉGET, amit leginkább a Feleségem felé tanúsítottak, a nehezebb időszakokban végképp.

A kedves recepciósok, a türelmes asszisztensek és szakdolgozók, a Doktor Úr hozzáállása és odafigyelése.

Örömmel jelentjük, hogy január 17-én reggel 9:42-kor megszületett Kisfiúnk, Kristóf, 3300 grammal és 54 centivel. Teljesen egészséges és szépen fejlődik.

Nekünk a világ legcsodásabb ajándékát adták!

Tovább a cikkhez